Két könnyű sérülés a hétvégén (2022.06.24.) - Article800 BSM 001


Az elmúlt hétvégén is szolgálatot láttak el tagtársaink Szokolya-Királyrét térségében, amelynek során két esetben is könnyű sérüléseknél kellett elsősegélyt nyújtaniuk. Az első esetben egy késsel okozott kisebb vágást kellett ellátniuk a hegyimentőknek, amely szalonnázás közben keletkezett. A szolgálat munkatársai a sebtisztítást követően sebtapasszal látták el a sérültet. A második esetben a túrázok egy sebzett pelét találtak az erdőben, és az egyik segítő ujját a pele megharapta. A szolgálat tagjai a kisebb harapást kitisztították és ellátták, de mivel a sebzett ujjon rövidesen gyulladásos tünetek jelentkeztek (vörös duzzanat a harapás helyén, a sérült végtagon megnövekedett hőmérséklet, érintésre érzékeny terület, a mozgás akadályozottsága) a sérültet azonnal a Váci kórház ügyeletére irányították, ahol további szakszerű ellátásában részesült (tetanusz és veszettség elleni oltásokat kapott).
Felhívjuk a kirándulók figyelmét, hogy sérült állatot ne próbáljanak maguktól ellátni vagy elszállítani, hanem értesítsék a területileg illetékes természetvédelmi őrséget. Egy kisállat harapása önmagában nem jelent súlyos sérülést, de a nyílt seben keresztül az állatok szájában, nyálában jelen lévő baktériumok az emberi szövetekbe, szervezetbe jutva fertőzést okozhatnak. Ehhez az állatnak nem kell betegnek vagy fertőzöttnek lennie. Mivel az állatok, így akár a házi kedvencek szájában található normál flóra jelentősen eltér az emberi normál flórától, így az egészséges állat szájában, nyálában található baktérium is lehet az ember számára veszélyes, ha az a mélyebb szövetekbe vagy a véráramba jut. Ezért a mélyebb marásokat és roncsolást okozó harapásokat nagyon komolyan kell venni, mert nemcsak veszettséget okozhatnak, hanem jóval magasabb az elfertőződés kockázata is. Állat harapás esetében azonnal kérjen segítséget vagy forduljon a legközelebbi kórházi/orvosi ügyelethez! Amennyiben Ön már kapott a megelőző 5 évben tetanusz vagy veszettség elleni oltást, akkor is kérjen orvosi segítséget, amennyiben a harapás helyén a fájdalmon túl az érintett területen gyulladást érzékel, vagy lázas lesz, esetleg a szepszis (vérmérgezés) jeleit érzékeli, vagy egyszerűen rosszabbul érzi magát.
Részletes tájékoztató az állatharapásokról a NÉBIH oldalán: Állatharapások