Sikeres adománygyűjtés! (2024.09.08.) - koszonjuk terepjaro kampany


A hegyimentő szolgálat 2024. augusztus 8-án indította el az adománygyűjtést, hogy le tudja cserélni teljesen elöregedett terepjáróját. A kitűzött cél nyolcmillió forint volt, amiből már egy viszonylag fiatalabb, jó terepképességű járművet lehet vásárolni. Az Aktív Magyarország Program keretében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. 4 millió forinttal járult hozzá a célunkhoz, így már csak a fennmaradó összeg felét kellett összegyűjteni.

Természetesen mielőtt közzétettük volna a felhívást, hónapokon keresztül próbálkoztunk különböző helyeken, hogy pénzt vagy autót szerezzünk. Levelet küldtünk számos magyarországi nagy cégnek, írtunk az összes olyan magyarországi autókereskedésnek, ahol volt készleten használt terepjáró, továbbá megkerestük a Börzsöny környéki települések, például Vác nagyobb cégeit, valamint az összes nagyobb börzsönyi vendéglátóhelyet és szolgáltatót, ahol feltételeztük, hogy a vállalkozás nagysága miatt módjukban áll pénzügyi támogatást nyújtani. Mivel minden próbálkozásunk eredménytelen volt, felhívással fordultunk a börzsönyi túrázókhoz és a szélesebb nyilvánossághoz.

Az elmúlt egy hónapban összesen 182 adományozó 4 266 000 forintot gyűjtött össze az autóvásárláshoz, ami átlagosan 22 571 forintot jelent adományozónként. Természetesen nem mindenki tudott azonos mértékben hozzájárulni: volt, aki 1 000 forintot, és volt, aki 1 000 000 forintot adott egyesületünknek.

Végtelenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármekkora összeggel is hozzájárult a gyűjtésünkhöz. A börzsönyi túrázók fantasztikus közösséget alkotnak, akik eddig is hatalmas erőfeszítéseket tettek a hegyimentő szolgálat fenntartásáért, és most is kitettek magukért! Ahogyan sok más ember is, akik ugyan nem börzsönyi túrázók, de szimpatizálnak tevékenységünkkel. Köszönjük! A támogatók nevei – bár sokan anonimitást kértek – a kampány oldalán olvashatók.

Köszönjük azoknak a bloggereknek, Instagram- és Facebook-oldalak, valamint csoportok üzemeltetőinek, akik azonnal, legtöbbször kérésünk nélkül megosztották és népszerűsítették az adománygyűjtési kampányunkat! Köszönjük Szokolya polgármesterének, Csillának, aki mint mindig, most is teljes erejéből mellettünk állt.

Hálásak vagyunk mindazoknak is, akik bár nem tudtak anyagilag támogatni bennünket, de megosztották a felhívásunkat a közösségi médiában! Köszönjük azoknak az újságíróknak, akik tudósítottak az adománygyűjtésünkről!

Nagyon boldogok vagyunk, és már elkezdtük válogatni az eladó autók között. Célunk, hogy minél fiatalabb, jó terepképességű járművet vegyünk. Reméljük, hogy mihamarabb bemutathatjuk nektek az új autónkat!



meteoblue