A börzsönyi hegyimentők még a Rend köveknél voltak bevetésen szombat délután, amikor újabb riasztás kaptak: Márianosztra térségében egy idős házaspár letért az aszfaltozott útról a személygépkocsijukkal és elakadtak a sárban a turistaösvényen.
Miután befejezték a mentést a Rend köveknél, az egyik hegyimentő egység elindult a Börzsöny másik oldalára, hogy megtalálja és segítséget nyújtson a bajba került házaspárnak. Időközben több túrázó is telefonált a hegyimentő szolgálat SOS számára jelezve, hogy látták az elakadt gépkocsit és a túrázók segítségével sikerült beazonosítani az elakadás pontos helyét. A túrázók azt is jelezték, hogy az idős pár cukorbeteg és elmondásuk alapján régóta nem ettek.
A hegyimentők késő délután érkeztek a helyszínre, ahol elsősorban vízzel és étellel látták el az elakadt gépjármű utasait, majd csörlővel kiszabadították az autójukat a sárból. Mivel fogalmuk sem volt róla, hogy hol vannak, a hegyimentők egészen Verőcéig kísérték őket, hogy biztosan jó irányba induljanak Budapest felé.
Önkéntesek vagyunk, fizetség nélkül szolgálunk. Minden kiadást a saját zsebünkből fedezünk, eddig nem részesültünk állami támogatásban. Légy jó fej, és segítsd az egyesület működését.